“Határtalanul” 2016

„HATÁRTALANUL”- 2016

/HAT-16-01-0010/

Iskolánk második alkalommal vett részt a hetedik osztályosoknak szóló Határtalanul programban, melynek úticélja újra Románia volt.

Az „Emlékezz! című ,”egyek voltunk rég” alcímű / Pilinszky János/ programunk a tanulók irodalmi,történelmi ismereteit rendszerezte,bővítette,ugyanakkor a nemzeti összetartozás élményét biztosította a külhoni magyarokkal való ismerkedés,elsősorban a szatmárnémeti Hám János-iskola 7.osztályosaival való találkozás révén.

Sok segítséget kaptunk már az előkészítő munkában is a romániai magyaroktól, szálláshelyet, partneriskolát is Melega Péter atya által találtunk.

A kirándulás 2017.május 10-12-én valósult meg, az iskola 29 tanulója nemcsak ismeretekkel gazdagodott, de önállóságuk is fejlődött az út kapcsán, személyes élményeik pedig segítettek abban, hogy még jobban megértsék a trianoni béke következményeit.

A feszített tempójú kirándulás során igyekeztünk minél több partiumi,szilágysági emlékhelyet felkeresni, megkoszorúzni nagy költőink szobrát. Jártunk Nagyváradon, Érsemjénben, Sződemeteren, Érmindszenten /Ady Endre/,Nagykárolyban,Szatmárnémetiben,Szaploncán,Máramarosszigeten,Nagybányán,Koltón,Zsibón és Szilágysomlyón. Szálláshelyünk  Nagyszokondon  a katolikus vendégházban volt,valamint Koltón, ahol a sok-sok kiránduló miatt csak csak három vendégházban tudtak elhelyezni bennünket.

Több magyar iskola életébe is betekintést nyerhettünk,Érsemjénben,Nagyszokondon,Koltón és hosszabban időztünk a szatmárnémeti partneriskolában. Jó hangulatban zajlott a koltói táncház az ottani művelődési házban, magyar csoportok a helybeliekkel tanulták a csárdást.

Némi „erőpróbát” jelentett a hegyvidéki autóbuszos utazás,a zuhogó esőben történő zsibói botanikus kert  látogatás, a kert szépsége,gazdagsága azonban feledtette a mostohább körülményeket.

Lelki megpróbáltatás volt a szilágysomlyói Holocauszt Múzeumban meghallgatott előadás, amit fokozott a kiállítás képanyaga.

Hazaérkezésünk után következett a szerzett ismeretek, a látottak rendszerezése az értékelő órákon. Megnézték a sok-sok fényképfelvételt,az egyik tanuló által készített , a közösségi oldalra is feltöltött videót,majd kérdéssorra válaszoltak a tanulók, helyszíneket, képeket ismertek fel.

A projektnapon az egész iskola, a szülők, más érdeklődők előtt közkinccsé tettük a látottakat, élménybeszámolók hangzottak el,a videók pedig még szemléletesebbé tették  a hallottakat, majd táncbemutató, táncház zárta a rendezvényt.

Köszönjük, hogy részesei lehettünk a nemzeti összetartozás érzését erősítő programnak!